Díjazottaink
Az első név szerint ismert zalai amatőrcsillagász Hettyei János volt. 1834-ben elsőként
adott magyar nyelven leírást az állatövi fényről, saját megfigyeléseit közölve. 1842-ben
a zalaegerszegi megyeházáról két távcsővel megfigyelte, illetve bemutatta az azévi teljes
napfogyatkozást. A vármegye főjegyzőjeként is tevékenykedett.
A VCSE 2001-ben alapította meg a róla elnevezett Hettyei János Díjat, ami egy 20 000.- Ft
értékû bronz érem. Azok kaphatják meg a kitüntetést, akik sokat tettek a Zala megyei csillagászatért,
amatôrcsillagászatért, a csillagászati ismeretterjesztésért, vagy az Egyesületért, vagy kiemelkedő
észlelőmunkát végeztek.
A díjazottakra minden év október-novemberben az Egyesület tagjai tesznek javaslatot,
akik közül egyet az elnökség decemberi ülésén kiválaszt, mint jelöltet. Ezután e jelöltről a
Közgyűlés szavaz, hogy megkapja-e vagy sem a díjat. Az eddigi díjazottak:
2001: Zelkó Zoltán (az 1999-es napfogyatkozás-rendezvény megszervezéséért,
egyesületi munkájáért, AAK-ban
kifejtett tevékenységéért)
2002: Dúcz Mihály (fiatalok körében végzett tudománynépszerûsítô tevékeny-ségéért.)
2003: -
2004: Szutor Péter (kiemelkedô amatôrcsillagászati megfigyelôtevekenységéért)
2005: Horváth Tibor (kiemelkedô amatôrcsillagászati megfigyelôtevekenységéért)
2006: Csizmadia Ákos (egyesületi szervezômunkájáért)
2007: Bánfalvi Péter (csillagászati ismeretterjesztő és az Egyesület érdekében kifejtett munkájáért)
2008: -
2009: Vilmos Mihály (csillagászati ismeretterjesztő tevékenységéért, amatőrcsillagászati szervező munkájáért)
2010: -
2011: Juhász Tibor (szakkörvezetői tevékenységéért, az Albireo szerkesztéséért és amatőrcsillagászati
megfigyelő, szervező munkájáért)

