Almanach 2010-re

VII. Julián Dátum, a Nap és a Hold kelte, delelése illetve nyugvása 2010-ben:


A kelési-delelési-nyugvási adatok Zalaegerszeg földrajzi szélességére vonatkoznak. Más földrajzi helyekre más időpontok érvényesek, de az ország nyugati megyéjében a megadott adatok megfelelő pontosságúak. Az ország közepe mentén azonban már negyedórás, a keleti országrészen akár félórás eltérés is lehetséges!

A Julián Dátum-értékek az adott nap 0h UT-jére vonatkoznak.

Megadjuk a Hold megvilágított részének aktuális nagyságát is az adott nap 0h UT-jére vonatkozólag. (0% az újholdnak, 100% a teleholdnak felel meg a táblázatban, 50% pedig első, illetve utolsó negyednek, attól függően, hogy a Hold éppen növekvő vagy csökkenő fázist mutat.)

Az adatok táblázatos formátumban ide klikkelve érhetők el.


Az ábrán a hónapok első napjainál tűnik fel az adott hónap neve. A függőleges tengelyen a közép-európai idő van. Az alsó vonal a Nap kelésének, a középső a delelésének, a felső görbe pedig a nyugvásának időpontját mutatja be (Zalaegerszegre nézve) grafikusan. Magyarország területén jó közelítéssel vehetjük, hogy a csillagászati észlelésekre alkalmas sötétség napnyugta után másfél órával kezdődik és napkelte előtt másfél órával ér véget (nyáron ez az idő kicsivel több, télen kicsivel kevesebb a valóságban).

Vissza