Almanach 2010-re
XI. Néhány kisbolygó adata 2010-re:
2P/Encke
2009 R1 (McNaught)
103P/Hartley
Bár a 2P/Encke üstökös 2010. augusztus elején 5,1 magnitúdós fényeséget ér majd el, ollyannyira közel
lesz a Naphoz, hogy felkeresése nehéz (lehetetlen) lesz. Szeptember közepére azonban már eléggé eltávolodik
a Naptól, de addigra már 8 magnitúdósra fog halványodni: a hajnali égen kell majd keresni.
A C/2009 R1 (McNaught) ustökös ugyan 4,6 magnitúdó körüli maximális fényességet ér el majd június
végén, július elején, ezt azonban a Naptól mindössze 10°-os elongációnál, ezért megfigyelése rendkívüli
nehézségekbe ütközik (ilyen üstökösk megfigyelésénél mindig vigyázzunk arra, hogy nehogy véletlenül
a Nap felé forduljon a távcsövünk, maradandó vakság lehet a vége!). Enenk ellenére június közepig,
illetve augusztus első napjai után 6-8 mg-s üstökösként észlelhetjük. Nagyon gyorsan halványodik, augusztus közepe
után már csak 10 magnitúdós lesz, majd még halványabb.
Hacsak valamilyen váratlan felfedezés nem történik, akkor az év üstökösének a 103p/Hartley ígárkezik.
Július 1-én ugyan még csak 14 magnitúdós objektum lesz, kívül esvén a legtöbb amatőrcsillagász
távcsövének teljesítőképességén. Földtávolsága 1,13 CSE-ről augusztus 5-ére 1,53 CSE-re,
naptávolsága 1,84 CSE-ről szintén 1,53 CSE-re csökken (tehát a Naptól és a Földtől is
egyforma távolságra lesz). Fényessége ezzel párhuzamosan megnő, már 11 magnitúdós objektum lesz.
20 cm körüli távcsővel ekkor már érdemes lesz megpróbálkozni felkeresésével, a nyári
tábor idejére már 10 magnitúdósra fényesedik fel. Egész augusztus folymaán lassan fog elmozdulni csak
a Pegazus csillagképben. Könnyne megtalálható helyen, a Pegazus "jobb felső" (szakszerűbben északnyugati)
csillaga mellett alkotott, könnyen észrevehető háromszög mellett halad el. Ezután átlép az Androméda
csillagképbe és mozgása felgyorsul.
Szeptember hó folyamán az Androméda északi részén halad és egyre közelebb jut a Cassiopeia W-jéhez.
Mind naptávolsága, mind földtávolsága
október közepéig-végéig csökkeni fog. Mivel a Naptól több fényt és hőt kap így, no meg
mert a Földhöz is közelebb lesz, jelentősen kifényesedik majd: augusztus 20-án
átlépi a 10 magnitúdós fényességet, augusztus 30-án 9 magnitúdósra várják,
szeptembert 9-e környékén már 8 mg-s (innetől kezdve már érdemes binokulárokkal is
keresni'), szeptember 24-én pedig 7 mg-s objektum lesz.
Szeptember 29-e környékén már hat magnitúdós üstökösként vidéki égről már akár szabad
szemmel is észlelhető lesz. Október 14-e tájékától már 5 magnitúdósként lesz észlelhető.
Az üstökös mozgását az alábbi térképek mutatják be (rájuk klikkelve a térképek nagyobbak lesznek!)
Október elején mozgása jelentősen felgyorsul, mindössze egyetlen hét alatt (okt. 1-től 7-ig) 6 mg-ról 5 mg-re
fényesedve elhalad a Cassiopeia öt csillaga által alkotott W alatt, így igazán könnyű lesz megtalálni
binokulárokkal is. Magas deklinációja miatt pedig cirkumpoláris objektum lesz tőlünk nézve,
igazán megkönnyítve ezáltal megfigyelését.
A következő hét nap alatt (okt. 7-14.) az üstökös átlép a Cassiopeiából a Perzeuszba, és át is száguld
ezen a csillagképen. Ez idő alatt 5 magnitúdósnál is fényesebb objektummá válik, ha beválik az előrejelzés.
Az okt. 13-tól 23-ig tartó időszakban a Perzeuszból a Szekeresbe lép át és most már csak alig-alig
fényesedik tovább. Maximális fényességét (az előrejelzés szerint 4,5 magnitúdó) október 19-24. között
éri el, ekkor még mindig a Szekeresben lesz.
Október hátralévő részében (okt. 24-31.) elhagyja a Szekerest, áthalad az Ikrek lábain, és november első
napjaiban eléri a Kiskutya-Egyszarvú csillagképek határát. Eközben lassan elkezd halványodni, november
első napjaiban már csak ismét 5 mg körüli lesz - még mindig szép célpont binokulároknak, kis távcsöveknek
és fotómasináknak. Földközelségét okt. 19-e körül éri el mindössze 0,12 CSE naptávolságban
(ez a Hold tőlünk mért távolságának csak a 47-szerese!), de pár napig
még tovább közeledik a Naphoz: okt. 29-e tájékán 1,06 CSE távolságban lesz központi csillagunhoz legközelebb,
ezután már a Naptól is eltávolodik ez a mindössze 6,4 év keringésidejű üstökös.
November közepén - ekkor még mindig 6 magnitúdós lesz! - a Monoceros csillagai között, az Orion mellett
fog lassuló mozgásban haladni stacionárius pontja felé. Decemberben mozgása már nagyon lassú, délre tartó
mozgása visszafordul észak felé tartóba. A Nagykutyában, a Sziriusztól nem messze lesz látható. Decemberben
elkezdődik rohamos halványulása. December első napjaiban már csak 7 mg-s, dec. 13-án 8 mg-s és dec. 31-én
9,2 magnitúdós objektum lesz az előrejelzés szerint.
Ezen az utolsó térképen minden egyes üstökösjel között öt nap tellik el.
A 103p/Hartley üstököst (régebbi jelöléssel Hartley 2) Malcolm Hartley fedezte fel 1986. március 15-én
a Siding Spring Obszervatórium Schmidt-távcsövével. A 0,7-es excentricitású pályán mozgó üstökös 6,41 év
alatt kerüli meg a Napot. 2010. október 11-én a Deep Impact űrszonda megközelíti, és felvételeket
készít majd róla.
A Vega Csillagászati Egyesület elnöke díjat tűzött ki az égitest legszorgalmasabb megfigyelőinek. Az
üstökösről a legtöbb (korrekt) megfigyelést beküldő személynek 3, a másodiknak 2 és a harmadiknak 1
db Mars-csokit adományoz a 2011. évi egyesületi közgyűlésen!
A fenti táblázatokban a Minor Planet Center szolgáltatását használva némely üstökös felkereséséhez
szükséges adatot (rektaszcenzió, deklináció, fényesség, stb.) közöljük minden ötodik napra. A
fontosabb oszlopok magyarázataa következő:
RA, Decl: a kisbolygó rektaszcenziója és deklinációja 2000.0-s epochára a fenti időpontban
Delta: a kisbolygó távolsága a Földtől CSE-ben
r: a kisbolygó távolsága a Naptól CSE-ben
El: a kisbolygó elongációja
Ph: fázisszög (a Nap és a Föld látszó szögtávolsága a kisbolygóról nézve)
V: vizuális magnitúdó (V sávbeli magnitúdó)
Sky motion: a kisbolygó mozgásának sebessége (ívmásodperc/percben) és iránya (PA: pozíciószög)
Object ALt, Az: a kisbolygó azimutja és horizont feletti magassága fokokban az adott nap 0h UT-kor
Sun alt.: a Nap horizont feletti magassága 0h UT-kor az adott napon (negatív érték azt jelenti, mennyivel
van a horizont alatt)
Moon phase: a holdfázis nagysága (100-szal szoprozva %-ban kapjuk)
Vissza

